"És egy példázatot monda a hivatalosoknak, mikor észre vevé, mimódon válogatják a fő helyeket; mondván nékik: Mikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a fő helyre; mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló embert is hivott meg az, És eljövén az, a ki mind téged, mind azt meghívta, ezt mondja majd néked: Engedd ennek a helyet! És akkor szégyennel az utolsó helyre fogsz ülni. Hanem mikor meghívnak, menj el és ülj le az utolsó helyre; hogy mikor eljő az, a ki téged meghívott, ezt mondja néked: Barátom ülj feljebb! Akkor néked dicsőséged lesz azok előtt, a kik veled együtt ülnek. Mert mindenki, a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik." (Lukács 14, 7-11.)

Arra figyelmeztet bennünket ebben az igében Urunk, legyünk alázatosak, mert a szívből jövő alázat meg nem szégyenít. Ne könyököljünk pozícióért, vagyonért, rangért, elismerésért, mert az nem Istentől való. Jézus egész életében, de születésében és halálában különösen is példát adott nekünk alázatosságból: egy istállóban született és két bűnöző között halt kereszthalált. Életeseményeiben mindig a legutolsó helyre "ült", alázatos maradt, miközben ő maga volt a király. Ezt az alázatot egyedül tőle tanulhatjuk meg. (Máté 11,29) Nagy üzenete az igének, hogy Jézus alázatosan mindig kész az utolsó helyre ülni, így aki "odaül az asztalvégre", vele lesz együtt. Az alázatos szívű ember éppen ezért mindig a helyén van, mert ő az utolsó helyet választja. Ha pedig a meghívó mégis jobb helyre kívánja ültetni a meghívottat, az nagy tisztesség. Örömhír, hogy Jézus mindenkit egyenlőképpen meghívott az ő országába. Lépjünk be a szoros kapun, legyünk az Isten országának polgárai Jézus Krisztus érdeméért!